2018. január 23. (kedd) 21:13

Beszámoló a nemzetközi HEIBus ipari projektről

Múlt héten a HEIBus keretein belül egy újabb nemzetközi együttműködés indult meg. Ebben a projektrészben egy, az Electrolux cég alkalmazottaiból és a résztvevő nemzetközi egyetemek oktatóiból álló speciális szakértő csoport alakult. A szakértő csoportban a JAMK Alkalmazott Tudományok Egyeteméről (Jyväskylä, Finnország), a Kolozsvári Műszaki Egyetemről (Románia) és a Miskolci Egyetemről 2-2 oktató vesz részt, valamint a jászberényi Electrolux porszívó gyár 4 tervező mérnöke. A tervezési feladatot is az Electrolux cég adta: egy speciális tesztberendezést kell tervezni, amely segítségével a csőrendszer vesztesége meghatározható. A kétnapos program első napján a résztvevők ellátogattak Jászberénybe, ahol a probléma részletes bemutatásra került. Másnap a Miskolci Egyetemen folytatódott a megbeszélés, amely során kidolgozásra került a gép koncepciója.

 Projektmunka.jpg

Feladatok kiosztása

 

 

Projektmunka2.jpg

  A tervezés Miskolcon is folytatódott 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza