Nyomtatás

Miskolci Egyetem - Gépészmérnöki és Informatikai Kar

TANTÁRGYI TEMATIKA

Komplex tervezés; BSc (Nappali+Levelező)

Tantárgy neve:
Komplex tervezés
Tantárgy Neptun kódja:
Nappali: GEALT076-B
Levelező: GEALT076-BL
Tárgyfelelős intézet:
LOG - Logisztikai Intézet
Tantárgyelem: S
Tárgyfelelős: Dr. Telek Péter - egyetemi docens
Közreműködő oktató(k):
Javasolt félév: 6 Előfeltétel:GEALT071-B
Óraszám/hét:
Gyakorlat (nappali): 4
Gyakorlat (levelező): 16
Számonkérés módja: gyakorlati jegy
Kreditpont: 5Munkarend: Nappali+Levelező
Tantárgy feladata és célja:

A kurzus során a hallgató a különböző logisztikai témájú tantárgyakban tanultakat komplex módon alkalmazva kell, hogy egy konkrét gyakorlati feladatot dolgozzon ki az intézeti/ipari konzulens szakmai irányítása mellett. Ennek révén a hallgató begyakorolhatja az önálló mérnöki munka azon lépéseit és módszereit, amelyek logisztikai területen a gyakorlati probléma-felismerés, -feltárás és -elemzés készségeivel ruházzák fel.


Tudás: Ismeri az informatikai rendszerek hardver és szoftver elemeinek működését, megvalósításuk technológiáját, működtetéséből származó feladatok megoldásának mikéntjét, valamint informatikai és egyéb műszaki rendszerek összekapcsolásának lehetőségeit. Ismeri az informatika és a mérnöki szakma szókincsét és kifejezési sajátosságait magyar és angol nyelven, legalább alapszinten.
Képesség: Felhasználja az informatikai szakterületének műveléséhez szükséges természettudományi elveket és módszereket (matematika, fizika, egyéb természettudományok) az informatikai rendszerek kialakítását célzó mérnöki munkájában. Képes a megszerzett alapismeretekre építve egy-egy műszaki informatikai területen mélyebb ismeretek önálló megszerzésére, a szakirodalom feldolgozására, majd a területhez kapcsolódó informatikai problémák megoldására. Együttműködik informatikusokkal és villamosmérnökökkel a csoportmunka során, és más szakterületek képviselőivel is az adott probléma követelményelemzésének és megoldásának kimunkálása során. Magyar és angol nyelven kommunikál szakmai kérdésekről és alkotó módon használja az informatika formális nyelvezetét.
Attitűd: A saját munkaterületén túl a teljes műszaki rendszer átlátására törekszik. Nyitott az informatikai eszközöket alkalmazó más szakterületek megismerésére és azokon informatikai megoldások kidolgozására az adott terület szakembereivel együttműködve. Törekszik a hatékony és minőségi munkavégzésre. Szem előtt tartja és ügyel a munkatársai és megrendelői adatainak, információinak biztonságára.
Autonomia és felelősség: Felelősséget érez az önálló és csoportban végzett informatikai rendszerelemzői, -fejlesztői és -üzemeltetési tevékenységéért. Feltárja az alkalmazott technológiák hiányosságait, a folyamatok kockázatait és kezdeményezi az ezeket csökkentő intézkedések megtételét.
Tárgy tematikus leírása:

A Komplex tervezés c. tantárgy keretében a hallgató feladata az általa önállóan választott, vagy az Intézet által kijelölt bázisvállalat teljes logisztikai rendszerének nagyvonalú bemutatása, kitérve a beszerzési, termelési, elosztási és újrahasznosítási logisztikai folyamatokra, az ezen alrendszerekben megvalósuló anyag- és információáramlás megvalósítására, eszközeire és szervezésére. A bemutatott rendszer logisztikai szempontok szerinti értékelése, önálló problémafeltárása. Az intézeti tervezésvezető és az intézeti/ipari konzulens szakmai irányítása mellett kiválasztott, adott részterületen jelentkező problémák további elemzése, az ok-okozati összefüggések feltárása a korábban tanult szakismeretek komplex alkalmazásával. A vizsgált problémák megszüntetésére nagyvonalú fejlesztési koncepció megalkotása. A feladat kidolgozása során manuális és számítógéppel támogatott technikák alkalmazása. A tárgy keretében elkészítendő, félév végi „Komplex tervezés” írásos beadvány önálló kidolgozását az intézeti tervezésvezető és az intézeti/ipari konzulens felügyeli, illetve segíti, a kapcsolódó feladatokat a tárgyfelelős koordinálja. Heti bontású ütemezés nincs.

Félévközi számonkérés módja és az aláírás megszerzésének feltétele (Nappali):

Az aláírás és eredményes gyakorlati jegy megszerzésének feltétele a - tartalmi és formai követelményeknek megfelelő - félév végi "Komplex tervezés" beadvány elkészítése és határidőre beadása.

Félévközi számonkérés módja és az aláírás megszerzésének feltétele (Levelező):

Az aláírás és eredményes gyakorlati jegy megszerzésének feltétele a - tartalmi és formai követelményeknek megfelelő - félév végi "Komplex tervezés" beadvány elkészítése és határidőre beadása.

Gyakorlati jegy / kollokvium teljesítésének módja, értékelése (Nappali):

Az eredményes gyakorlati jegy megszerzésének feltétele a - tartalmi és formai követelményeknek megfelelő - félév végi "Komplex tervezés" beadvány elkészítése és határidőre beadása. A gyakorlati jegyet a félév végi "Komplex tervezés" beadvány tartalmi és formai értékelése alapján az intézeti tervezésvezető határozza meg.

Gyakorlati jegy / kollokvium teljesítésének módja, értékelése (Levelező):

Az eredményes gyakorlati jegy megszerzésének feltétele a - tartalmi és formai követelményeknek megfelelő - félév végi "Komplex tervezés" beadvány elkészítése és határidőre beadása. A gyakorlati jegyet a félév végi "Komplex tervezés" beadvány tartalmi és formai értékelése alapján az intézeti tervezésvezető határozza meg.

Kötelező irodalom:

1. Cselényi J., Illés B. szerk.: Logisztikai rendszerek I., Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc-Egyetemváros, 2004.
2. Prezenszki J.: Logisztika I., BME Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 2004.
3. Rushton, A., Croucer, P., Baker, P.: The handbook of logistics and distribution management, 3rd edition, Kogan Page Limited, ISBN 9780749446697, 2006.

Ajánlott irodalom:

1. Cselényi J., Illés B. szerk.: Anyagáramlási rendszerek tervezése és irányítása I., Miskolci Egyetemi Kiadó, ISBN 963 661 672 8, Miskolc-Egyetemváros, 2006.
2. Prezenszki J.: Logisztika II., BME Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 2004.
3. Langford, J.: Logistics principles and applications, Sole Press, ISBN-10: 0-07-147224-X, 2007.
4. Szegedi Z., Prezenszki J.: Logisztika-menedzsment, Kossuth Kiadó, ISBN 97896309-8877-3, 2008.